Amerikai Horror Story (szerkesztés alatt)
Minden amit az Amerikai Horror storyról tudni kell
MENÜ
 
Az FX új horror sorozatában létezik egy ház, ami önálló életet él. Nem mai darab, hanem a 20-as években építették, de múltja már több család életét tette tönkre. Megismerjük a Harmon családot, hátterüket és azt is megtudjuk, miért hagyják a hátuk mögött a múltjukat. Új házba költöznek és megpróbálnak új életet kezdeni. Itt szólnak majd közbe a ház és a különös szomszédok, sőt az új tulajok kapnak egy önkéntes takarítónőt is, akiről később kiderül, a ház egy örök darabja
 
Az első évad 2011-ben játszódik, melynek középpontjában a Harmon család áll, akik egy felújított kúriába költöznek Bostonból, Los Angelesbe. Később kiderül, hogy a házban az előző lakók szellemei kísértenek. A második évad, az előzőtől teljesen függetlenül, a Briarcliff nevű elmegyógyintézetben játszódik 1964-ben és az ott dolgozók életét és betegeinek mindennapjait mutatja be. Az évad az American Horror Story: Asylum címet kapta.
A sorozat premierje 2011. október 5-én volt az FX csatornán az Egyesült Államokban. 2011. október 31-én a csatorna bejelentette, hogy megrendelte a sorozat készítőitől a második évadot is,mely 13 részből fog állni.2011. december 22-én Ryan Murphy a sorozat készítője bejelentette, hogy a második évadban a szereplőgárdát lecseréli és a helyszín és a történet sem fog az első évadéhoz kapcsolódni. Habár Murphy azt nyilatkozta, hogy egyes színészek feltűnhetnek a második évadban, azonban teljesen új szereplőként. Az American Horror Story: Asylum első része 2012. október 17-én került adásba.A második évad 2013. január 23-án fejeződött be. 2012. november 15-én a csatorna bejelentette, hogy a sorozatot berendelte egy következő évadra, ami szintén új történetet mutat majd be és új helyszínen fog játszódni. Szereplők közül eddig Jessica Lange tér vissza a következő évadra. A harmadik évad előreláthatólag 2013 őszén kerül képernyőre.
Az American Horror Story zömében pozitív kritikákat kapott, illetve külön kiemelték egyediségét és a horror témájának egyedi megjelenítésmódját.A sorozat jó nézettséggel futott az FX csatornán és a finálé az év egyik legnézettebb kábeles drámája volt 2011-ben.Több jelölést is kapott a sorozat, többek között a legjobb drámai tévésorozat kategóriában is jelölték a Golden Globe-díjra.A legtöbb elismerést Jessica Lange kapta Constance Langdon megformálásáért

Szavazás

Ki a kedvenc szereplőd?
Hayden
Adalide
Constans
Moira
Tate
Violet
Vivien
Ben
Asztali nézet